Skip to content

Kálvin és a reformáció

Keskeny Út, 2010. október, 55. szám

2010. októberét írjuk. 493 éve annak, hogy Luther kiszegezte híres 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, és mindössze egy év telt el azóta, hogy Kálvin születésének 500. évfordulójáról nagy rendezvények és ünnepségek között megemlékezett a magát reformátusnak valló keresztyénség. A fő kérdés azonban természetesen nem az, hogy milyen (kerek) évfordulóval emlékezhetünk a reformációra vagy az egyháztörténelem más nagy eseményeire. A fő kérdés az, hogy mi vajon milyen „viszonyban” állunk azokkal az igazságokkal, amelyek ezeket az eseményeket előidézték.

Aggeus próféta szavai jutnak eszembe: „Ezt mondja a Seregek Ura: gondoljátok meg jól a ti utaitokat!” (Agg 1,5.7) Ez a reformáció üzenete. Egyre nagyobb elmélyedés abban, amit Isten vár el tőlünk – nemcsak elméletben, hanem leginkább a gyakorlatban. Egyre mélyebb felismerése annak, hogy milyen messze eltér(t) a mi életünk útja Isten útjától. Egyre hálásabb szív, amiért Isten Jézus Krisztusban mégis megoldást kínál bűneinkre, görbe útjaink kiegyenesítésére – és a hálából fakadóan egyre engedelmesebb élet. Vajon a fenti értelemben reformátusok vagyunk-e a hétköznapokban?

Reméljük, hogy mostani számunk cikkei segítenek a hétköznapi reformáció megélésében. Az első, rövidebb írásokon keresztül Kálvin tanít minket a Biblia alapján a keresztyén élet fontos területeiről: a lelki életről, az evangéliumról, a Szentlélekről és Isten dicsőségéről. Ezt követik szokásos rovataink, amelyeket szintén szemlélhetünk „reformátori” nézőpontból. Hiszen legyen szó a panaszkodásról, az egyedülállóságról vagy az időkezelésről, mindegyik cikk felszólít az utaink „meggondolására” és Isten szerint való helyesbítésére.

Természetesen mindeközben a célt se felejtsük szem elől. Életünket azért kell megreformálnunk, hogy Istennel egyre mélyebb kapcsolatban élhessünk, és így egyre jobban gyönyörködjünk abban az Úrban, aki kivont minket a pusztulás gödréből, megtisztított minket bűneink mocskától, és a Krisztus által kapott szépségében és feddhetetlenségében állított az Ő színe elé.

Tartalomjegyzék:

  1. A reformáció és mi (Szabó Péter András)
  2. A Reformációról – idézetek
  3. Egyháztörténelem, reformáció és Kálvin (Tamás Sándor)
  4. Istennek élni: Kálvin a lelki életről (Iain H. Murray)
  5. A nagy váltás: Kálvin az evangéliumról (Rick Gamble)
  6. A Paradicsom Kulcsa: Kálvin, a Szentlélek teológusa (Thabiti M. Anyabwile)
  7. Isten dicsőségének színpada: Kálvin Isten gondviseléséről és dicsőségéről (David W. Hall)
  8. Isten Igéje és a szeneskosár
  9. „A vér jelül lesz néktek” (Demeter Géza)
  10. „Csak Istenben nyugszik meg lelkem; Tőle van az én szabadulásom.” (Szabó Szabolcs)
  11. Krisztus tanítványa vagyok
  12. A református teológia: szövetség-teológia (Richard Pratt Jr.)
  13. Az egyedülállóság szent hivatása (John Chapman)
  14. Itt az idő, hogy abbahagyjuk a panaszkodást (Jeremiah Burroughs)
  15. Az időt jól kezelő szülő és tanár (J. W. Beeke)
  16. Ellenségeskedések sűrűjében: Kálvin és a libertinusok (W. J. Grier)
  17. Megtekintésre ajánljuk
  18. Hírek a missziós mezőkről (Curcubet Gábor)
  19. Hasznos igei segédlet a mindennapokra


Letöltés: keskenyut_1010

Facebook logo